A Tihanyi Bencés Apátság tizenkét fős szerzetesközösségéhez tartozom. Egy nyüzsgő nagyvárosban, Győrött nőttem fől, ráadásul annak állandóan lüktető főterén jártam középiskolába, a bencés gimnáziumba. Egyetemi tanulmányait Budapesten végeztem, az ELTE BTK-n és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.

Szülővárosomban kellemes nyári estéken, mindig 22 óra után szálltam kerékpárra és indultam felfedezni a várost, sőt az agglomerációt. Az éjszakai csendben tudtam igazán koncentrálni, odafigyelni az utcákra, a régi épületekre, érezni a virágillatot, hallgatni a Mosoni-Duna és a Rába szelíd hullámzását. Ugyanezt a békét találtam meg Tihanyban. A Tihany szó csendességet, békét jelent ("tyihi"). I. András király ezt a helyet választotta temetkezőhelyéül.

Magam is szeretek beszélni, előadni, magyarázni, problémákat, folyamatokat láttatni. De a Nap lenyugvása után a szerzetesnek vissza kell találnia a középponthoz, a lényeghez, amely csak a csendben szólal meg. Miközben rójuk a kolostor folyosóit, körbe-körbe járunk a kerengőben, avagy a halovány Holdfénynél megpillantjuk az András király sírját jelző nagy keresztet, a lelkünk is megnyílik.